2010. május 1., szombat

Natúr




Első török horgoltam. Már egy ideje kacérkodom a gondolattal, hogy megtanulom ezt a technikát is, aztán tegnap este felfűztem a gyöngyöket, beültem a gép elé, és a videó alapján, lépésről-lépésre lekövettem. Csak háromszor kellett visszabontanom az első 3 sort. :-D Aztán ment, mint a karikacsapás. Sokkal haladósabb és egyszerűbb, mint a sima gyöngyhorgolás. Két külön szálat csináltam, mert első körben karkötő lett belőle, összefogva középen azokkal a gyöngyökkel, amik most medálként funkcionálnak. Persze, kariként nagyon nem tetszett, így lebontottam. Volt egy darabka memóriadrótom, ami másra már nem lett volna elég, és arra fűztem fel a nagy bogyókat. A drót íve miatt nyakban nagyon jól mutat. :-)
Azt hiszem, még egy párat gyártok belőle, különféle díszítésekkel. :-D

3 megjegyzés:

  1. Hűűűű igazán mutatós lett ,várom a többit is ,kiváncsi vagyok milyeneket fogsz készíteni.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon tetszik!Még nem horgoltam törököt,még a simával vagyok most elfoglalva,de ki kell ezt is próbálnom.Igen jó ötlet ez a memória drótos!

    VálaszTörlés